Definiálni kellene ugyanis a kacatot. Nos, erre rögtön két megoldás is kínálkozott, az egyik az enyém, a másik a gyerekeimé. Szerintem ugyanis kacatnak az a mérhetetlen mennyiségű holmi minősül, amit ők a gyerekszobában egy év szorgos munkájával összehordtak. 3 hónapja lejárt buszbérlet, szakadt (ötös) matematika dolgozat, kisimított csokipapír. Mindez persze jól elrejtve a takarító anya elől, fiókok és szekrények mélyére. Esetleg papírdobozban, „Ki ne nyisd, méreg!” felirattal.
A gyerekeim szerint viszont , ha már kacatot keresgélek, nézzek csak bele a fiókomba, az ott őrizgetett dolgok közé. Frissen született babákra szerelhető csuklópánt ( kb.3 cm hosszú-és átérte!), szőke hajtincs - mindenki fekete (már) a csapatban, kihullott tejfog. Nektek is vannak ilyenek, ugye?
Robert Fulghum (unitárius lelkész, több könyve is megjelent nálunk) azt írja, ha menekülnie kéne az égő házból, addig biztosan nem szaladna, amig a szekrény tetejéről magához nem vette a hasonló tartalmú kincsesdobozát.
Így aztán, hosszas belső küzdelem árán, az idén szóltam a kölyköknek, „Fogd a kincseidet és fuss” és csak az általuk is értéktelennek ítélt szeméttel töltöttem meg a kukát (háromszor) a Nagy Tél végi Lomtalanításkor.
-vg-
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderáltak, így nem jelennek meg azonnal.