Sok szó esik arról folyamatosan problémásak a kapcsolatok, házasságok, kevés gyerek születik. Emellett emlegetnek népcsoportokat az országon belül azzal a felhanggal: „Bezzeg nekik sokkal könnyebb! Azért születik több gyerek.”
Ma épp nézelődtem kicsit az Interneten. Számomra egy egészen más válasz is született. Pedig az egész csak vicces képek nézegetésének indult. Lássuk az első képet:
Az én szememmel ez óriási különbség. Az első személyes kapcsolat, érintések, meghittség, míg a másik esetben a partner csak egy készülék.
Soha nem lesz belőle igazi kapcsolat ha ezt a módszert, vagy chat nevű nagytestvérét használjuk rendszeresen. Annak a kimenetele nem lesz más, mint: „Végeztem a dolgommal, hazamegyek, leülök a monitor elé. Csevegek egy kicsit a partneremmel, aztán vége is a napnak.”
Jó, persze, találkozunk is időnként. Társaságban, mikor mindenki ráér. Aztán alakul az este, ahogy szokott. Néha kettesben, de akkor már hiányoznak a bevált kommunikációs formák...
Hiányzik a meghittség, a beszélgetések, az érintések, a közös programok. Régen, mikor nem lehetett a másikhoz bármikor szólni, ott volt a sóvárgás a másik társasága után. Nagy úr ám! Érdemes lenne ma is élni az erejével. Egyszerűbb, szegényebb körökben még ma is él.
Igaz, sok pár akkor is, most is az egymásba gubózás híve. Kizárni a külvilágot amennyire lehet. Ez a másik oldala a mesebeli lónak. Főleg, ha a kapcsolat a sok együtt töltött idő ellenére csak a vágyakból, a birtoklásból és a szokásokból táplálkozik. Úgy szokták például, hogy megtetszünk egymásnak és elkezdünk együtt járni. Nem foglalkozunk másokkal. Összeköltözünk. Az idő egy részét elviszi a munka, vagy a munkakeresés, nézzük a tévét, számítógépezünk, szex és alvás.
Ahummm, ahogyan azt a Móricka elképzeli. Lesz még ebből olyan halálos egymás unása, csak győzzük a végét kivárni! Pláne, ha még házasság is lesz belőle ilyen megalapozottsággal...
Aztán bármelyik változatból egyszercsak arra ébredünk:
Tudom, szokásomhoz híven sarkítottan, rövidítetten fogalmaztam megint. Azért csak gondold át, mi vonatkozik rád ezekből. Min kéne változtatni, mielőtt a második kép is igazzá válik:
Ma épp nézelődtem kicsit az Interneten. Számomra egy egészen más válasz is született. Pedig az egész csak vicces képek nézegetésének indult. Lássuk az első képet:
Az én szememmel ez óriási különbség. Az első személyes kapcsolat, érintések, meghittség, míg a másik esetben a partner csak egy készülék.
Soha nem lesz belőle igazi kapcsolat ha ezt a módszert, vagy chat nevű nagytestvérét használjuk rendszeresen. Annak a kimenetele nem lesz más, mint: „Végeztem a dolgommal, hazamegyek, leülök a monitor elé. Csevegek egy kicsit a partneremmel, aztán vége is a napnak.”
Jó, persze, találkozunk is időnként. Társaságban, mikor mindenki ráér. Aztán alakul az este, ahogy szokott. Néha kettesben, de akkor már hiányoznak a bevált kommunikációs formák...
Hiányzik a meghittség, a beszélgetések, az érintések, a közös programok. Régen, mikor nem lehetett a másikhoz bármikor szólni, ott volt a sóvárgás a másik társasága után. Nagy úr ám! Érdemes lenne ma is élni az erejével. Egyszerűbb, szegényebb körökben még ma is él.
Igaz, sok pár akkor is, most is az egymásba gubózás híve. Kizárni a külvilágot amennyire lehet. Ez a másik oldala a mesebeli lónak. Főleg, ha a kapcsolat a sok együtt töltött idő ellenére csak a vágyakból, a birtoklásból és a szokásokból táplálkozik. Úgy szokták például, hogy megtetszünk egymásnak és elkezdünk együtt járni. Nem foglalkozunk másokkal. Összeköltözünk. Az idő egy részét elviszi a munka, vagy a munkakeresés, nézzük a tévét, számítógépezünk, szex és alvás.
Ahummm, ahogyan azt a Móricka elképzeli. Lesz még ebből olyan halálos egymás unása, csak győzzük a végét kivárni! Pláne, ha még házasság is lesz belőle ilyen megalapozottsággal...
Aztán bármelyik változatból egyszercsak arra ébredünk:
- Egyedül maradtunk, mert a másik most épp egy másik telefonnnal, vagy egy gyorsabb számítógéppel kommunikál.
- Egyedül maradtunk, mert mégis akadt olyan, aki szeret csak úgy beszélgetni, sétálni, bármi mást...
- Egyedül maradtunk, mert jobban érezzük magunkat egyedül. Elég volt a másik szobába chatelésből.
Tudom, szokásomhoz híven sarkítottan, rövidítetten fogalmaztam megint. Azért csak gondold át, mi vonatkozik rád ezekből. Min kéne változtatni, mielőtt a második kép is igazzá válik:
Gyakran nosztalgiázom én is, hogy gyerekkoromban, az esti közös vacsora utáni, együtt rádiózás, a napközbeni közös rejtvényfejtés, beszélgetés, olvasás, felolvasás stb. milyen meghitté tette a kapcsolatokat. Nem egy abszolút kiegyensúlyozott családi légkörben nőttem fel, de az egyensúly megtartása, sokkal könnyebb volt! Hamarabb közeledtünk békülékenyen, mert hiányzott az együttgondolkodás, a kommunikáció, az egymás felé fordulás!
VálaszTörlésA fentieket, gyerekeimen gyakran tapasztaltam, néha szóvá tettem..hiába. De előre láttam a kimenetelét, és bár nem vagyok jós, az esetek többségében, igazam lett, sajnos!