Köszönöm, Netanyu! Köszönöm, hogy bizalmat szavaztál nekem és beengedtél a blogodba ! Ígérem, igyekszem felnőni a feladathoz és őszinte, szívből jövő írásokat olvashattok tőlem. Egy édesanya hétköznapjairól, egy feleség zsörtölődéséről, egy segítő hivatást választó ember küzdelmeiről.
Sokat gondolkodtam segítőként a segítés mikéntjén. Olyan egyszerűen hangzik: aki bajban van, hozzám fordul, én segítek neki megtalálni a megnyugtató megoldást, aztán boldogan élünk, míg meg nem halunk. A valóság azonban egész más. Aki bajba kerül, még maga előtt is szégyelli, hogy nem tud megbirkózni egy élethelyzettel. Másnak bevallani ezt pedig nagyon nagy bátorságra vall. Ha már bizalmat szavaz, sínen vagyunk, mert a tanultakkal a hátam mögött meg tudom fogni a kezét és megoszthatja velem a problémáját, de eddig eljutni, az a feladat.
Nem szokás segítséget kérni, nem szokás őszintén beszélni, kitárulkozni meg aztán egyáltalán nem divat. Gárdonyi Géza írja, hogy épeszű ember idegenek előtt nem gombolja ki a lelkét, de ez manapság még a tágabb családokban is sokszor így van. Eltitkolják az alkoholizmust, a gyerek drogozását, a nagymama betegségét. Az őszinteségtől mintha félnénk. Nem akarunk kitárulkozni és nyíltan felvállalni a bajokat. Többször kipróbáltam, hogy a sztereotíp ”Hogy vagy?” kérdésre nem az elvárt „Kösz, jól!” választ adtam, hanem azt mondtam: „Hát, vannak gondjaim. ”A reakciók megfigyelése igen szórakoztató. Egy közös bennük: A hallgató félelme. A szemükben a meglepetéstől a riadalomig sok minden látszik, őszinte érdeklődés sosem.
A válaszok a „Sajnálom”-tól a barátságos hátbaveregetésig: "Majd rendbe jönnek a dolgok!” terjednek. Kérdések azonban sosem hangzanak el, mert a végén még elmesélném, milyen gondok nyomasztanak. Az pedig fárasztana mindenkit és esetleg felelősséget kellene vállalnia. Az pedig félelmetes, hiszen mennyivel könnyebb a felszínen maradni és futó köszönéssel tovább szaladni... hogy hová is, az egy újabb jó kérdés. A „mi elől?”-re tudom a választ csak. Az őszinteség, a bizalmi kapcsolat, az odafigyelés elől. Így veszik el a lényeg a mindennapjainkból, rohangálva a Tescó és a Valóságshow-k között. Legalábbis én így tapasztalom.
Nem szokás segítséget kérni, nem szokás őszintén beszélni, kitárulkozni meg aztán egyáltalán nem divat. Gárdonyi Géza írja, hogy épeszű ember idegenek előtt nem gombolja ki a lelkét, de ez manapság még a tágabb családokban is sokszor így van. Eltitkolják az alkoholizmust, a gyerek drogozását, a nagymama betegségét. Az őszinteségtől mintha félnénk. Nem akarunk kitárulkozni és nyíltan felvállalni a bajokat. Többször kipróbáltam, hogy a sztereotíp ”Hogy vagy?” kérdésre nem az elvárt „Kösz, jól!” választ adtam, hanem azt mondtam: „Hát, vannak gondjaim. ”A reakciók megfigyelése igen szórakoztató. Egy közös bennük: A hallgató félelme. A szemükben a meglepetéstől a riadalomig sok minden látszik, őszinte érdeklődés sosem.
A válaszok a „Sajnálom”-tól a barátságos hátbaveregetésig: "Majd rendbe jönnek a dolgok!” terjednek. Kérdések azonban sosem hangzanak el, mert a végén még elmesélném, milyen gondok nyomasztanak. Az pedig fárasztana mindenkit és esetleg felelősséget kellene vállalnia. Az pedig félelmetes, hiszen mennyivel könnyebb a felszínen maradni és futó köszönéssel tovább szaladni... hogy hová is, az egy újabb jó kérdés. A „mi elől?”-re tudom a választ csak. Az őszinteség, a bizalmi kapcsolat, az odafigyelés elől. Így veszik el a lényeg a mindennapjainkból, rohangálva a Tescó és a Valóságshow-k között. Legalábbis én így tapasztalom.
Szóval, rajta, segítsetek nekem! Engedjétek meg, hogy figyeljek rátok!
-vg-
szerinted mennyire befolyásolhatóak könnyen az emberek? szerintem igen könnyen, mert 2 típus van talán aki előb hisz aztán lát, vagy aki előbb lát aztán hisz. ez sok mindennel ki lehet látni egy embernél, csak az a baj mindenki tetszeni akar a másiknak és az idősebbet tiszteli és szimpatikus akar lenni fiatalabbat meg kényszerből tanítja?
VálaszTörlésennyire működik basszus a katt-berr reakció? :D
Üdv, Thug!
VálaszTörlésSzerintem is mindannyian tetszeni akarunk. Megfelelni az elvárásoknak, az előírásoknak, beilleszkedni a világba, amelyhez tartozunk. Hiszen ez az érzés biztonságot ad. A valahová tartozás kényelmes érzetét kapjuk illeszkedésünkért cserébe. Úgy érzed, ez sokszor nem őszinte viselkedés? A saját tapasztalatom az, hogy van az embernek egy pillanat az életében ( a negyvenes nők tudják, miről beszélek), amikor úgy érezzük , elég. Már csak a saját elvárásainknak szeretnénk megfelelni többé. Ilyenkor válás, utazás, munkahelyváltás következik, kinek-kinek vérmérséklete szerint. Hogy a változás épülést, vagy rombolást hoz életünkbe, ez már a mi felelősségünk.
Jókat Nektek!
VálaszTörlésNekem valahogy a megfelelni vágyásom nem igazán fejlődött ki soha. A valahová tartozás meg inkább egy tágabb körű összetartozás érzésként jobb számomra.
A megszokott elvárások sokszor nem őszinte, szándékokkal telített világnak tűnnek számomra. Ami nem baj, ha eligazodsz benne, de jobb, ha haza nem viszel belőle. Otthonra inkább az őszinte, bizalmi alapú kapcsolat az igazi.