Dógomvan

Cédula egy ajtón:

„Elmentem, mingyár gyüvök. Dógomvan”

Igazán jó kérdés, ki is az a Dógomvan? Vajon mivel tölti az idejét folyton? Hogyan jön ez a kérdés a személyiséghez, a kapcsolatokhoz, a fejlődéshez?

Dógomvan nincs egyedül. Csapatokban jár. „Mindenütt találkozunk velük, bármerre járunk. A Dógomvanok szinte minden napsütéses délelőtt megjelennek, hanyatt-homlok átcsörtetnek a parkon, különféle Ziháló Zajokat hallatva. Talán épp ott ülünk a fűben és vidáman uzsonnázgatunk, amikor felbukkan egy Dógomvan (vagy kettő) és átgázol az elemózsiánkon.

Mi rendszerint nyugalomban és biztonságban érezzük magunkat a fákkal körülvéve, vagy egy mezőn, nem így a Dógomvanok, ők kerülik az efféle helyeket. Dógomvanék jobban szeretnek az aszfalton és betonon közlekedni, az e terepre tervezett rövid életű járgányokon. És miközben belélegzik a kipufogógázokat, a Dógomvanok arról csevegnek egymás közt, hogy amióta járműveikkel kijutottak a Szabadba - mely járművek egyébként az első kanyarnál el is ütik őket - mennyivel jobban érzik magukat. Ezt nevezik ők természetes életmódnak.

Mingyárgyüvök Dógomvan csaknem reménytelenül aktív.
...
Atletizáló Dógomvan - mindennapos jelenség - igencsak szívén viseli jó erőnlétét. Ám kitűnő kondícióját kívülről erőlteti magára, nem belülről építi fel. Ennélfogva az edzést összekeveri a munkával. Dolgozik munka közben, dolgozik edzéskor és játék közben is leginkább dolgozik. Munka, munka, munka. Az állandó munkától, a pihenés és a játék hiányától a Dógomvan elfásul. És ha sokáig él így, előbb-utóbb bele is rokkan.
...
Ha egészségesek, pihentek és elégedettek akarunk lenni, figyeljük meg, mit művel egy Dógomvan aztán csináljuk épp az ellenkezőjét.” (Benjamin Hoff: Micimackó és a Tao)

Ez az életmód bizony erősen rányomja a bélyeget a személyiségre és a kapcsolatokra is.  Kapcsolatokra „nincs idő” = ha nem működik a család, a barátság, hogyan működhetnének a távolabbi kapcsolatok? Egy megfáradt, magányos ember hogyan lehetne boldog, szabad, vidám?

Persze a Dógomvannak mindig van magyarázata. Hol több kell, hol jobb kell, hol nagyobb üzlet ígérkezik... Hogy hol is van az, ahol ő a legjobb, a legkeresettebb?

Talán közel, lehet hogy távolabb, lehet ott hever az úton - de valahogy sose ott, ahol ő maga. Talán ha a másik nem állna az útban...

• Mondd csak Micimackó, te miért nem teszel-veszel valamit?
• Mert olyan gyönyörű ez a nap.
• Igen de...
• Miért rontanám el?
• Ejnye már, mégiscsak kéne valami Fontosat csinálnod!
• Azt csinálom - mondja Micimackó.
• Na ne mondd! És vajon mi az?
• Hallgatom.
• Hallgatod? Mit?
• A madarakat. Meg ott azt a mókust.
• És mit mondanak?
• Hogy milyen gyönyörű ez a nap.
• De hisz ezt magadtól is tudtad!
• Az igaz. De tudod, mégis olyan jólesik hallani, hogy mások is ugyanezt gondolják.

(A párbeszéd forrása: Benjamin Hoff: Micimackó és a Tao)

Most gondolj bele: Dógomvanék ehelyett rádiót hallgatnak, tévét néznek, folyton információkkal bombázzák magukat. Nem látják, nem érzik a valóságot, a természetet, a természetest. Csoda, hogy nem becsülik meg?

Mindenről, mindig bevett sablonok ugranak be nekik. Nem szoktak beszélgetni, mert arra nincs idő. Nem játszanak a gyerekeikkel, állataikkal, mert mindig sietnek valahová. Szerinted megérkeznek?