Nyereményshow

Olvasok. Papírból könyvet.

A novella ami miatt eszembe jutott írni, egy nyereményshowról (is) szól. Ahol a feladat: meg kell tippelni valamilyen étel árát. Aki eltalálja nyer.

A versenyzők között mindig van egy egyenruhás tengerészgyalogos, egy kötött pulóveres nagymama, egy bevándorló valami olyan helyről, hogy a felét se érted annak amit mond, valami tudós nagy portohhal.

„A show házigazdája ... int a karjával, mire a színpad egy része megmozdul. Nem földrengés, de az egyik fal láthatatlan kerekeken kigördül, villódznak a fények, gyorsan ki-be, ki-be, ki-be, csak sokkal gyorsabban, minthogy ki lehetne mondani. A színpad nagy, fekete oldalfala félrecsúszik és előlép mögüle egy óriási divatmodell, feszes ruhája millió-billió szikrát szór, vékony karjával egy asztal és nyolc szék felé int- úgy néz ki mint valakinek az étkezője Hálaadáskor pulykával, édesburgonyával, miegymással. A divatmodell dereka olyan vékony, mint másnak a nyaka. A csöcsei egyenként akkorák, mint a fejed. A Las Vegas-i fények meg csak villódznak szakadatlanul. Az öblös hang elmondja ki készítette az asztalt, milyen fából csinálták és mennyi a javasolt kiskereskedelmi ára.

Ahhoz, hogy megnyerd, a show házigazdája felemel egy kis dobozt. Mint egy bűvész megmutatja, mi van alatta. Egy kenyér a természetes előfordulási alakjában, mielőtt még ehetővé - szendviccsé, vagy pirítóssá - alakították volna. Csak egy kenyér, ahogy anyád szedné le a farmon, vagy ahol a kenyeret termeszteni szokták.”

„A következő körben egy adag krumpli árát kell megtippelned.

Igazi, élő krumplik, még mielőtt étellé alakították volna őket, természetes állapotukban, ahogy a bányászok vagy a franc tudja kik felszínre hozzák őket Írországban vagy Idahóban, vagy valami más I-betűs helyen. Még mielőtt chipset, vagy sült krumplit csináltak volna belőlük.”

„De most egy igazi, tehénből fejt dobozos tej árát kell kitalálnod, a tej eredeti alakjában áll előtted, ahogy a hűtőszekrényben szokott.
...

Azután jönnek a tojások, úgy néznek ki mint húsvétkor, csak ezek sima fehérek és valami speciális kartondobozban sorakoznak egymás mellett. Összesen tizenketten. Nagyon minimalista tojások, teljesen fehérek... annyira fehérek, hogy a végtelenségig tudnád nézni őket, de nem lehet, mert ki kell találnod egy nagy üveg sárga sampon árát, csak az a baj, hogy ez valami undorító folyadék, amit étolajnak hívnak, lövésed sincs, hogy mire való, aztán már jön is a következő, valami fagyasztott izé.”

Minden bizonnyal nem ezekre a részletekre fókuszált Chuck Palahniuk Lúzer című novellájával.

Én viszont úgy látom egyre több a világban a lúzer, aki nem tudja mi fán terem a tej és társai. Akikkel egyre több műanyagot meg lehet etetni, mert fogalma sincs, hogy műanyag. Aztán ülünk itt a net előtt és nem értjük, honnan a rengeteg demens.

Hülyére zabálták magukat kérem! 

Szó szerint. A májuk nem bírja feldolgozni a rengeteg szemetet, ezért zsírban tárolja majdani feldolgozásra. Ez a zsír eltömi az ereket. Nem jut az agyukba vér és oxigén. Anélkül meg az agy sem működik.

Az az érzésem, amikor vezetőket választunk nem árt megnézni, arányosan kövér a jelölt, vagy ormótlan pocakja van. Mert ha az utóbbi, sok jóra nem számíthatunk.

Szerinted?